Szokásos május eleji, árvalányhajas gyalogtúra a Dél-Mezőföldön 2022. május 14-én, szombaton, utolsó alkalommal teljesítménytúra változatban. Utolsó Demeter TT mottója: Minden út Paksra vezet. Csak az nem túrázik, aki nem akar.
ElolvasomAz év utolsó szervezett túrájára a szokásos módon az év utolsó előtti napján kerül sor. Már régen jártunk nagy csapattal a Tolnai piros, szakosztályunk által felfestett, Németkér–Paks szakaszán, ezért esett végül erre az útvonalra a választásunk.
ElolvasomFolytatódik a Tolnai Piros útvonal szervezett vándorlás keretében való bejárása.
ElolvasomPapíron a piros túra utolsó szakasza, de a változtatások miatt még maradtak etapok. Sebaj, gála-túrázás, rövid táv, dunai ártér, gyönyörű kilátás vár ránk. Gyertek velünk!
ElolvasomNem elég a pandémia, még mi is keverjük a sorrendet. Fő a változatosság! Újabb szakaszt teljesítünk a piroson, gyertek velünk!
ElolvasomVannak ezek a színes túramozgalmak – a kéken kívül is –, amelyeket túramozgalom keretében lehet végigjárni. No, ezt irigyeltük meg, mivel nekünk is van hosszú Tolnai Piros útvonalunk. Gutai Dani idén 7 részletben megszervezi, túravezeti a szakaszokat, hogy aztán ebből a végigvándorlásból kiindulva év végén mozgalmat alkossunk Tolnai Piros néven.
ElolvasomVannak ezek a színes túramozgalmak – a kéken kívül is –, amelyeket túramozgalom keretében lehet végigjárni. No, ezt irigyeltük meg, mivel nekünk is van hosszú Tolnai Piros útvonalunk. Gutai Dani idén 7 részletben megszervezi, túravezeti a szakaszokat, hogy aztán ebből a végigvándorlásból kiindulva év végén mozgalmat alkossunk Tolnai Piros néven. Csatlakozzatok az idei egynapos túrákhoz! A teljesítők év végén megkapják az ilyenkor szokásos plecsnit, és megvásárolhatják a vándorlás egyedi pólóját. Az igazolófüzet az első túrán megszerezhető. Résztávot is érdemes teljesíteni, hiszen a maradék szakaszokat utóbb majd pótolhatjátok.
ElolvasomTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17